Google

2008/08/19

A Sziget után

Lassan kiheverem, így most néhány szó utólag az első benyomásokról vizuál szempontból.
Amennyivel rövidebb a program - hisz hivatalosan csak 5 nap -, annál kevesebb a látvány. A tavalyi látványorgia után - ahol szinte minden sarkon pörgött, forgott, villogott valami még a kissebb sátraknál is, és azt hittem, idén a Szárnyas fejvadász Los Angelesébe fogunk érkezni -, az idei felhozatal csalódást nyújtott. A nagy cégek, mint pl a Nokia, Coca Cola, a saját ismétlődő és unalmassá váló reklámjaikkal voltak jelen méregdrága led falaikon ahelyett, hogy a szemeinket kreatív anyagokkal bombázó Vj-k közé ékeljék a promóikat.
A sátras színpadok eddigi szinte állandó vetítései helyett - igaz a többségében nem volt sok köszönet -. most csak néha láthattunk képeket, de ezek legalább nem voltak rosszak.
A nagyszínpadon sem volt mindig vizuál, de az öszkép itt jónak mondható. Ki kell emelnem az általam látottak közül egy lenyűgözően egyszerű, szép és profi munkát. Kitaláljátok melyiktől dobtam hátast? Igen, az R.E.M.! 98 százalékban élőkép! 98 százalékban fekete-fehér! Pár jó operatőr, jó szemű és ízlésű, ügyeskezű vágó/keverő/kavaró/rendező/VJ varázsolta a színpad hátulján levő eltolt síkú led-falakra a hol homogén, hol osztottképre bontott látványt, ami a 3 külső kivetítőn néha másként jelent meg, így sűrűn lehetett kapkodni a fejeket, hogy semmit se szalasszunk el. A hatás egyszerű volt és nagyszerű, a megvalósítása komoly felkészülést, szakmai tudást és gépparkot feltételez.

Persze nem lehettem mindenhol jelen és az aktuális állapotom is befolyásolta az ítéleteimet, ezért ha ti mást láttatok, vagy valami elkerűlte a figyelmemet ( sok minden ), akkor írjátok meg és visszatérünk a témára.

Nincsenek megjegyzések: